Lovak

MENÜ

Törzsfejlődése

A ma ismert ló (Equus caballus vagy Equus ferus caballus) hosszú törzsfejlődés során vált olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ez a törzsfejlődés több mint 60 millió évre nyúlik vissza. Az első „ősló”, az Eohippus a 75 millió évvel ezelőtt élt Condylarthrus fajok egyikéből fejlődött ki, melyek a kutyánál nem voltak nagyobbak, lábaikon öt-öt ujj volt, és minden ujjukon pataszerű elszarusodott képződményt viseltek. Később a ló evolúciójában a legjelentősebb változás a láb átalakulása volt (az ujjak folyamatos visszafejlődésével).

A lófélék törzsfejlődésének lépései:

  • Eohippus – körülbelül 60 millió éve, a paleocén korban jelent meg.

Első lábain négy-négy, míg a hátsókon már csak három-három ujja volt. Ujjaikon a kutyákéhoz hasonló ujjpárnák voltak (Ezek maradéka a ló lábán látható ún. szarugesztenye vagy szarusarkantyú.) Átlagos magassága 36 cm lehetett (több különböző méretű változat is létezett. A legkisebb 25 cm, míg a legnagyobb 50 cm magas lehetett.). Élőhelyei feltételezhetően laza talajú őserdők, vízpartok és iszapos területek voltak. Fogazata alapján lombevő volt, az alacsonyabb cserjék és az aljnövényzet leveleit ehette, de már megjelentek a fűevésre való áttérés kezdeti jelei. Szőrzetének színe nem ismert, de életmódja alapján a tudósok leginkább a szarvashoz hasonló, barna, pettyes bundával képzelik el.

  • Mesohippus és Miohippus – körülbelül 25-40 millió éve az oligocén korban jelentek meg.

A Mesohippus és a valamivel fejlettebb Miohippus két hasonló, és részben egymást követő időben élt ősló volt. Mind a négy lábukon három ujjuk volt, közülük a valamivel vastagabb középsőre nehezedett a legnagyobb súly. Táplálékuk kezdetben leginkább puha lombú fák és cserjék hajtásai voltak. 10-25 millió évvel ezelőtt, a miocén korban az őserdőket szavannák, sztyeppék váltották fel, amihez az állatok úgy alkalmazkodtak, hogy fogazatuk egyre inkább alkalmassá vált a fűfélék fogyasztására, valamint nyakuk megnyúlt, hogy kényelmesen elérjék a füvet. Szemük is megváltozott, a fej oldalára tolódott el, emiatt látóterük megnőtt (bár a binokuláris látómező csökkent), így könnyebben észrevették a közeledő ragadozókat.

  • Merychippus

A Miohippus-ból alakult ki. Még mindig több ujja volt, de már a testsúly nagy része a középső ujjon volt. Lábain már pata volt.

  • Pliohippus – körülbelül 6 millió éve jelent meg. Az első ősló, melynek minden lábán egy ujj volt. Ujjain a mai lovakéhoz teljesen hasonló pata volt.
  • Equus caballus – körülbelül 1 millió évvel ezelőtt jelent meg. Nem más mint a ma élő ló. Később több változat is kialakult.

A közhiedelemmel ellentétben a zebraa lófélék családjában nem a lovakhoz, hanem a szamarakhoz tartozik.

A ló háziasítása

A ló háziasítása a korai civilizációk idején, nagyjából 4000 évvel ezelőtt, Közép-Ázsiában kezdődött (botaji kultúra), majd a mai Dél-Oroszország, illetve Mezopotámia területén folytatódott. A nomád lótartók hamarosan rájöttek, hogy lovon szállíthatják felszerelésüket, elkezdték tehát málhás lovakként használni őket. Nyugat- és Közép-Európában körülbelül 700 óta, a vaskortól használják a lovat hátas állatként.

Asztali nézet